2013. október 1., kedd

Nagymaros kálvária



A fényképeket és a leírást „Madlo”-nak köszönöm.

(A leírásban talált idézetek és adatok, Nagymaros honlapján olvashatók: http://www.nagymaros.hu/latnivalok)
A nagymarosi templom környékéről és a templom feletti Kálváriadombról készült légi felvételen szembeötlik, hogy a kelet-nyugat irányba tájolt templom főkapuján kilépve, valamikor egy egyenes út vezette a húsvéti körmenet résztvevőit a kálvária lépcső aljáig. Ma már a parókia épülete és más lakóházak megtörik a valamikori egyenes utat.
„A Szent Imre térről gyalog közelíthetjük meg a fa huszártornyos kálváriakápolnát, amely 1770-es években épült, barokk stílusban.”
167 lépcső vezet fel a Kálváriadombra. „A Kálvária lépcsőit az 1920-as években nagymarosi családok építtették, sok lépcsőn még olvasható az építtető neve. A Kálvária-kápolna és a stációk 1773-ban épültek.
A keresztút állomásait a kilencvenes évek óta Béki Márton helyi képzőművész réz domborművei díszítik. A képeken az adományozók neve is szerepel.”
A lépcsősor, úgy felső harmadától láthatók az adományozók nevével díszített lépcsőfokok. Talán lejjebb is voltak ilyenek, de a felújítások vagy az idő elmosta ezeket. A stációkon korábban festett képek voltak. A stációk érdekessége, hogy négy mozzanat -négy kép- már a dombtetőn álló kápolna déli és északi oldalán -a stáció oszlopok stílusát követve- fülkékben foglalnak helyet. A kápolna mellett egy keresztet találunk, bronzlemez borítású korpusszal.
A dombról, a kápolna mellől a Dunára és a Visegrádi kálváriára és várra nyíló panorámában gyönyörködhetünk.
















 



 




     







2 megjegyzés:

  1. Régen, még fiatal korunkban sokszor felmentünk, és számoltuk a lépcsőket. Ma már biztosan nem tudom megszámolni, mert a lábaim már nem birják. Ezért örülök, hogy végignézhettem a szépen felujitott stációkat. /Béki Marcinak arany keze van./ Szép képsorok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy itt jártál és hogy tetszenek a stációk.Bizony én se vállalkoznék ma már a lépcsők megmászására...No de legalább gondolatban/képileg járhatunk ott.

      Törlés