2018. március 23., péntek

Báta 2. kálvária


A képeket Pető Máriának köszönöm !


Bátán az 1539-es török pusztítás négyszáz éves évfordulójára újra templom épült a Klastrom-hegyen.
Az első világháború és a szerb megszállás, majd a gazdasági válság után megerősödő bátai gazdatársadalom új templom építését határozta el. Fájth Jenő apátplébános áldozatos tevékenységének köszönhető, hogy a Klastrom-hegyen ma templom áll, hirdetve az egykori híres búcsújáró hely, valamint a Hunyadiak emlékét. A neoromán stílusú templomot Lechner Lóránt tervei alapján építették és 1939-ben szentelte fel Virág Ferenc pécsi megyéspüspök.

A bátai Szent Vér templom felszentelése után hamarosan a környék kedves búcsújáró helye lett, főleg  július  első  vasárnapján  keresték  fel  sokan.  Fájth Jenő  azt  tervezte,  hogy pálosokat telepít le Bátán, ebben azonban a II. világháború és 1945. december 6-án bekövetkezett halála megakadályozta.
Az új politikai rendszerben a Szent Vér búcsú háttérbe szorult, csupán Krisztus Vére ünnepén jött össze a környező papság és ünnepelt  együtt. 
Az  1980-as  évektől  Sudár  Imre  apátplébános  szervező tevékenységének köszönhetően ismét felvirágzott a bátai búcsújáró hely, ahova az egész országból érkeztek és érkeznek ma is zarándokok a hagyományosan július első vasárnapján tartott búcsúnapra.

A templom közelében készült egy stációs kálvária, melynek oszlopai régi sírkövek, s a képek réz domborművek.
A bejárat egy székelykapu. A stációk a templom jobb oldalán félkörben helyezkednek el. Kezdete a Lourdes-i Szűzanya, vége a feltámadt Krisztus szobor szép mozaikkal. Alkotója a mű alján olvasható: Nemcsics Imre 1984.
A kálvária domborműveit Tövisháti Béla restaurátor iparművész készítette 2010-ben. Ugyancsak az ő alkotásai az uralkodói domborművek is a stációk  feletti domboldalon.
Ezt a királyok útjának neveztük el, annak a tíz magyar uralkodónak állít emléket, akik biztosan felkeresték a bátai kegyhelyet. Ezen keresztül fel lehet jutni a dombtetőre, ahonnan csodálatos a kilátás.





















Az alábbi légifotót "Civertan"-nak köszönöm !










2 megjegyzés:

  1. ÉN is gratulálok! Sok informácit tudtam emg a blogról. Lenne egy ötletem. leehtne a kálváriákat csoportosítani /ilyen nincs uyganis a művészettörténészek szerint/. H a Önt érdekli szóljon, elküldöm. Én nem akarom ezt a nagy munkát egyedül felhasználni, esetleg csak Önnel együtt. Én is sok kálváriát bejártam, de azok képei általábanm fent vannak a blogon. Üdvözlettel: Pethő Mária esetleges válasz: pethomima@gmail.com

    VálaszTörlés