2018. október 25., csütörtök

Hunya kálvária


Az ismertetőt és a képeket Pethő Máriának köszönöm.

Hunya környéke ősidők óta lakott hely volt, területén késő bronzkorból származó leletek kerültek napvilágra. A falu a török időkben elpusztult a környező falvakkal együtt, azonban báró Harruckern György ezt is újratelepítette, és 1751-ben az Erdődyeknek adományozta. A későbbiekben Endrődhöz tartozott egészen a második világháború végéig. 1946-ban községgé alakult Endrődszentlászló néven, de hamarosan a lakosság kezdeményezésére felvette egykori jótevője, Hunya József után a Hunya nevet.

Templomuk, a Szent László templom leégett 1999-ben, újjáépítették Czank Gábor plébános idejében. Ez  a kis, kb. 600 lelkes közösség pár évre rá,   kálváriát is emeltetett. A volt egyházgondnok, Timár Antalné, Gellai Anna kérése volt a megépítése, aki jelentős összeget hagyott az egyházra.
A stációfülkék téglából épültek, benne a stációképeket a nyíregyházi Laudate Kegytárgyboltból vásárolták. Egy stáció 140 000 Ft-ba került. A támogatók neve a stációk alsó részén, gránit táblán olvashatók. A stációfülkék építését egy helyi vállalkozó végezte. Érdekessége a kereszt, amelynek mindkét oldalán corpus található.  Azért, hogy a  keresztútjárást be tudjuk fejezni - ahogy ők mondták. Az információkat Kurilla Béla egyházgondnoknak köszönjük, aki szintén támogatta a kálvária létrejöttét.





 





 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése