2012. november 9., péntek

Lovászhetény kálvária



Pécsvárad közelében található ez a kicsi falu, a wiki leírása szerint már a bronzkor embere is ismerte, régóta folyamatosan lakott hely.
Pécsvárad felől mentem át a településen, és a falu másik végében, a temető közelében találtam meg a kálváriát. Az előző bejegyzésembe betettem egy fotót és odaírtam a kép alá, hogy ez a kálvária szerepel – eddig – nálam az első helyen.
Való igaz. Ez a kálvária nem hegyen van, mégis – vagy éppen ezért tetszett annyira. Vagy talán a hatalmas, a stációk fölé boruló hársak miatt ?  Fura ilyen mondani, de kifejezetten jó érzés volt ott lenni. Megnyugtató, elcsendesítő. A stáció képei itt  (is) haló-félben vannak, vagyis málló-félben, ami nem csoda, hiszen nekem úgy tűnt, valamiféle felragasztott papír-képek ezek. Nyilván anyagi okokból nem nemesebb  alkotások, hiszen még a bádog is többe kerül…Azt nem tudom, hogy mióta vannak fent ezek a képek, de az biztos, hogy túl sokáig nem fognak megmaradni, tehát minimum a cseréjükre lenne szükség. Kár, hogy készítésükkor legalább egy üveglap nem került eléjük, az valamelyest megvédte volna őket az időjárás viszontagságaitól.
Meghatóan kedves, hogy a stációkon megjelenik feliratként azoknak a személyeknek a neve, akik vállalták annak a stációnak a felállítását, ill. gondozását. Látszik, hogy melyik családból él  még ma is utód, vagy van olyan utód, aki törődik ezzel az örökséggel, mert egyes stációkon a felirat újra van festve, másokon pedig nincs.  

A keresztek mögött elvadultan a régi temető sírkövei még itt-ott láthatók. Senki nem gondozza már ezeket, az út túloldalán, egy bájos Szent Vendel szobor mögött van az új temető. 


A kálvária 2012-ben
A 2014-es vihar után....













A régi temető maradványai

Szt.Vendel szobra, szemben a kálváriával
R.Andris képei 2018-ból. Köszönöm.



2 megjegyzés:

  1. Nekem mindkettő nagyon tetszik! Igaz, teljesen más, de talán pont azért. További, szorgos gyűjtögetést!

    VálaszTörlés
  2. További 11 várakozik fényképeivel együtt a megjelenésre !!

    VálaszTörlés