2013. április 17., szerda

Tatabánya Felsőgalla kálvária


A Tatabánya-felsőgallai kálváriáról igen érdekes történet olvasható itt, amit mindenkinek átböngészésre ajánlok. 
Részlet ebből: "A felsőgallai Kálvária hegyen álló Kálvária-együttest Johan Fogl Felsőgalla bírája építtette 1855-ben. Erről tanúskodik a helyszínen a föld alatt megtalált vöröskő oszlop felirata. E követ a helyreállítás során a kápolna elé újra felállították.

A Kálvária együttes a második világháború alatt súlyosan megsérült, ezután állapota folyamatosan romlott, a természet a maradványokat birtokba vette. Az emberek sem törődtek vele, közvetlen melléje adótorony épült, melynek drótkerítése a kápolna faláig terjedt.2005. évre a frankfurti st. Stephanius egyházközség anyagi lehetőséget biztosított a Kálvária helyreállítására. Keindl Antal Felsőgalláról elszármazott németországi plébános és a helyi képviselő kért fel ennek előkészítésére. A helyreállítás mikéntjéhez támpontot adni nem tudtak, csak azt, hogy az eredetihez hasonló legyen. Az együttes a tervezés időszakában nem állt helyi védelem alatt, jelen időre a helyreállítás következtében e védelem megvalósult."
 http://www.petrassy.hu/?p=615



A fotókat Rizmajer Évának köszönöm:





















Az utolsó képet csak azért teszem be, hogy lássátok, egy tévétorony - akármilyen "praktikus" -  bizony tönkretehet egy régebbi értéket. Legalábbis annak  "felhőtlen" látványát.






Tatabánya kálvária nagyobb térképen való megjelenítése

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése