2019. május 14., kedd

Herencsény kálvária

Az ismertetőt és a fényképeket ezúttal is Pethő Máriának köszönöm !


Herencsény az őskor óta lakott hely. Írott források 1322-ben említik először, majd az 1423-as dokumentumban az áll, hogy az esztergomi érsek bővítette ki régi templomát.
A török dúlás után több kisebb település létesül itt, birtokosainak nevét a falurészek őrzik. A község legnagyobb nevezetessége, kiemelkedő építészeti jelentőségű műemléke azonban a rotundából bővített katolikus templom, az 1300-as évekből.

Petrovecz Lászlóné kezdeményezte a keresztút építését 2012-ben. Fakeresztekre gondolt, melyeket  Dichmann Tamás szerzett be, és tett szebbé. A stációképek külön fa rudakon állnak. Kezdetben üveg alá helyezték a képeket, de sajnos, meggyulladtak a tűző napsütésben.
Ma színes fotómásolatokat láthatunk. Takács  István mezőkövesdi festőművész keresztútjának homályos, kifakult változatait.



















A 2005 nyarán felszentelt Palócok Vigyázó Keresztje a falu feletti Gyürki-hegyen áll egy barlangkápolnával a tövében.

Herencsényi Palóc Búcsú napja  a Falunappal azonos:  július első, vagy második hét végéjén tartják.   
A falvakból érkezett szervezett csoportok a herencsényiek után egymást követték. Az egyes falusi csoportokban elöl haladnak a népviseletben öltözöttek, lengyel, cseh, szlovák, horvát vendégek, majd a civil ruhások. A vonulás útvonala 2,9 kilométer. Végül szabadtéri ünnepi szentmise volt a Palócok Vigyázó Keresztje előtt.

Ennek a hagyománynak azonban – sajnos – vége.
A területet megvette egy helyi vállalkozó, s emiatt folyik jelenleg a pereskedés.  2018-ban már nem vonult a szakrális menet a Gyürki- hegy tetején álló kereszthez. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése