Megjegyzés elöljáróban: az alábbi anyagot 2019 augusztusában írtam, csak kiegészítettem az epa.hu-s anyaggal 2020 augusztusban. A gép valamiért újként kezelte. Tehát a képek 2019-es állapotot tükrözik !
A település
nevének eredetére vonatkozó, széles körben elterjedt magyarázat szerint, a
Turbék névalak a szigeti vár 1566. évi ostromakor elhunyt I. (Nagy) Szulejmán szultán
halálának helyén emelt türbe (sírépítmény) török szóból eredeztethető (türbe
> Türbék > Turbék).
Itt állt
egykor az ostromló szultán sátra, s a hagyomány szerint itt emelték fel
emlékére a türbéjét is. Szulejmán türbéjét a XVII. század végén lebontották,
helyére egy fakápolnát építettek.
A mai
kegytemplom 1760 és 1770 között épült fel.
Turbék a
környék magyar, német és horvát katolikusainak közös búcsújáró helye. A
mohamedán törököknek máig fontos szent helye, erről tanúskodik a kegytemplom
elején lévő emléktábla is.
Itt
egy elég különleges kálvária volt, építése
pontos idejét nem tudni. A szigetvári
bekötő úttól indulóan a templomig 12 keresztet állítottak, a 13. kereszt a
templom előtt, a kerítésen kívül, a 14. a kerítésen belül állt.
Ez a
hajdani kálvária igencsak hosszú
gyaloglással volt bejárható.
Minden
keresztnek más család volt az állíttatója – ez egyébként a máig fent-maradt keresztek
(=4 db) némelyikén még látható is. Ezen
családok leszármazottai állítólag ezeket
a kereszteket a mai napig
karbantartják.
A kálváriajárás
később megváltozott, egyszerűsödött és rövidült, a templom kerítésében
balról-jobbról 7-7 oszlopba először meszelt felületre festett képek kerültek.
Ezek azonban nem voltak időt-állók, (bár még a hatvanas években is megvoltak,
állandóan javítgatva…) ám lassan tönkrementek. Ekkor készültek el (pontos időt
nem tudok, de állítólag valamikor a rendszerváltás táján) az új stációképek, melyek elég érdekesek
voltak, meglehetősen nagy méretűek, valamilyen kőzetnek, vagy speciális égetett
anyagnak tűnő keretbe foglalva, belül voltak a kiégetett kerámia képek és ezt
az egészet valamilyen réznek látszó fémlemezzel, vagy mázzal vontak be, miáltal
úgy tűnt, az egész kép rézből (bronzból) van.
Ez lett a
képek veszte. Szép új világunkban, amikor munka helyett emberek fémgyűjtéssel
és fémlopással kezdtek foglalkozni, egy ilyen világvégi elhagyott, senki, csak
a Jóisten által őrzött helyen természetes, hogy megpróbálták lelopni az
értékesnek tartott képeket. Az már más kérdés, hogy otthoni szétverésük után
mekkora csalódás érhette a tolvajokat – de a lényeg, a 14 képből ma már csak 8 db van. Ezeket az utolsó előtti percben leszedték és bevitték Szigetvárra.
Az út-menti
keresztek a nagyüzemi mezőgazdálkodás óriás traktorainak útjában voltak, egymás
után döntötték le, semmisítették meg ezeket. Ma az út mentén már csak két
kereszt áll.
A templom kerítése
- nem csak a kivert/kivett képek miatt - összedőlés előtt áll, maga a templom
bezárva, alulról magasan vizesedett falakkal, s ahogy hallottam, felülről is
rendszeresen és rendesen beázva várja a végső megsemmisülését.
Igen, a
világhírű búcsújáró hely temploma veszélyben van – és megmentésének esetleges
tervéről semmi hír…
 |
| Zarándokszállás 2015 |
 |
| Zarándokszállás 2019 |
A
templom mögötti remete-lak utoljára gondnoki lakás volt. A megüresedés után
(kb. 1970-es évek), gondozatlanná vált, de pár éve még állt. Most porig
rombolva, vállalkozók viszik el a még használható téglákat.
Információm
szerint Kollár György plébános építtette 1770-ben, ő 1760-79 között volt
Szigetvár plébánosa.
Egyébként a
templomot és ezt a most elbontott épületet is 1905-ben restaurálták. Nem tudom, azóta
történt-e valami nagyobb javítás, felújítás, de meglehet, hogy nem, s azért
jutott most erre a szomorú sorsra, nevezetesen, hogy egyszer s mindörökre
eltűnjön a föld színéről.
Egykor
itt volt a Rózsa-csárda, ez is erősítette a turbéki kegytemplom vonzerejét.
Több épület is volt a templom körül, ezeket fokozatosan bontották le. Ma már
csak a templom áll.
(Csak
zárójelben jegyzem meg: ha a Máriakéméndi angyalok és a zarándokszállás
ügyét nem „karolta volna fel” a Mecsek
Egyesület és a megőrzéséért aggódó
hívek, lehet, hogy az is erre a sorsra jutott volna… Mint ahogy a kéméndi
angyalok Kishajmáson található „testvéreit” is az idő vasfoga fogja szétrágni –
mert ott nincs senki, akinek érdeke fűződne az efféle „régiség” megőrzéséhez.
Viszont
igen sok focipálya épült és akkor tessék annak örülni.)
Megemlítem még, hogy a bekötőút elején áll egy kis barlang-szerű kápolnácska és egy
kereszt (nem volt része a kálváriának, az út másik oldalán is áll). Ezt a
Lurdes-i barlang mintájára, egy elhalt menyasszony emlékére állította a magára
maradt vőlegény. Megépítése után rózsával volt befuttatva…. Most kövekkel van telidobálva – ennek ugyan
nem tudom az okát – de valaki friss virágot is vitt oda…. Megmagyarázhatatlan
dolgok ezek, legalábbis számomra.
Végtelenül
szomorú volt a kép, ami engem itt most fogadott. Nem tudom, van-e remény ennek
a régen oly nagy tiszteltnek örvendő helynek a megmentésére ?
Senki sem tudja, lesz-e valaha is Turbékon kálvária, sőt hovatovább az is kérdéses, hogy a Mária-ünnepeken lesz-e még itt búcsú tartva...
2020-as kiegészítés: Sajnos, most már tudjuk, 2018-ban volt itt utoljára búcsú, bár akkor is már csak a templom előtti parkolóban tudták megtartani...Ha nem jön gyors segítség, ez a templom össze fog dőlni.
Végezetül:
a kerítésfalba épített stációképekből az alábbiak maradtak meg - ezeket bent, a
plébánián őrzik.
Elolvasni érdemes:
Turbék http://epa.oszk.hu/02000/02090/00023/pdf/EPA02090_mediterran_2015_02_34-44.pdf
vagy
https://www.academia.edu/39984826/Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria_seg%C3%ADts%C3%A9g%C3%A9vel_A_turb%C3%A9ki_M%C3%A1ria_kegyhely_t%C3%B6rt%C3%A9nete
A fenti
anyag bevezető szövege:
Turbék neve
egybeforrt az 1566. évi ostrommal, Szulejmán szultán halálával, az ennek helyén
felépülő oszmán síremlékkel és mindennel, amit ez a történet szimbolizált.
Temploma a Kárpát-medence egyedülálló keresztény szakrális építménye, amelyről generációk
hitték azt, hogy az Oszmán Birodalom legnagyobb uralkodója, Szulejmán szultán
halálhelye felett magasodik.
A 19.
században számtalan legendástörténet kelt szárnyra a környékbeliek körében a hódító
szultán és a turbéki szőlődomb aljában állótemplom kapcsolatáról.
Őszintén hitték,
hogy Szulejmán a templom melletti ősöreg hársfa alatt hunyta le szemét, és az
emberek már ekkor jártak gyógyulást keresni az itt található, tiszta vizű kúthoz.
A szóbeszéd valóságot teremtett, 1913 óta emléktábla hirdeti a templom falán
ezt a történetet, majd két emberöltővel később régészek próbáltak bizonyságot
találni e mendemondára.
Ma már
tudjuk, hiába volt minden igyekezet, mert a templom körüli föld sosem rejtette
Szulejmán maradványait, de ettől nem lett szegényebb Turbék történelme, sőt!
Ez a kötet
mítoszt rombol és egyben kultuszt ápol. Ma már csak a környékbeliek
emlékezetében él az egykor oly híres turbéki búcsú. Jeles Mária-ünnepek
alkalmával, különösen Nagyboldogasszony(augusztus 15.) és – régiesen mondva –
Kisasszony (szeptember 8.) napján a szigetváriak mellett felkerekedtek Mozsgó,
Hetvehely, Szentlőrinc és más közeli falvak magyar, sváb és bosnyák
katolikusai, hogy leróják kegyeletüket a Segítő
Isteni Szűz
előtt, illetve gyógyírt kérjenek betegségeikre és védelmet a szeretteik
számára.
Ma is
megfejthetetlen misztérium, hogy miért indultak el tömegek szerte a keresztény
világban különleges és szakrális helyszínek felé. Ezek közül a Kárpát-medencében
a legismertebb Csíksomlyó, Máriacell és a Siklós melletti Máriagyűd. Turbék soha
nem vált országos hírűbúcsújáró hellyé, az ide-érkező zarándokok Somogy és
Baranya megye falvaiból érkeztek. A fogadalmi ajándékokból látszik, hogy a nagy
ünnepek hajnalán nem a legmódosabbak indultak útnak a pusztában álló templom
felé. A sziget- vári plébánosok által gondozott templom azonban évszázadokon át
betöltötte hivatását: fogadta a megfáradtakat és vigaszt nyújtott a szenvedőknek.
A 20. század második felében hanyatlásnak indulta turbéki kegyhely
látogatottsága, a városi hitoktatást végző ferenceseket elvitték, a kegyhelyet
ellátó káplánok eltűntek, az épület pedig sokáig üresen állt. Állapotának nem
kedveztek a megindult régészeti ásatások sem, állaga egyre romlott. A szomorú
helyzeten nem javított a rendszerváltozás sem, a templom és a búcsú népszerűségének
újjászületése elmaradt. Nem remélhetjük, hogy e könyv gyökeresen megváltoztatja
mindezt, de abban bízhatunk, hogy példaként szolgál majd azok számára, akiknek
egyszer újra fontos lesz a turbéki Szűzanya támogatása.
Érdemes az anyagot a 79. oldaltól is olvasni, ahol a kegyhely esetleg lehetséges jövőjéről is szó esik. Nem tudom a pécsi püspökség eljutott-e az olvasásban idáig..........
