2013. április 12., péntek

Gencsapáti Szentkút kálvária


A fényképeket  „bolyak”-nak köszönhetjük!
  
„1756-ban gróf Batthyány József pozsonyi prépost egyházlátogatást végzett Gencsapátiban. A látogatás alkalmával felvett jegyzőkönyv részletesen beszél a Szentkútról.
E szerint a gencsi határ nyugati részén, egy domb oldalán bővizű forrás található. Török Mihály és neje László Katalin hálából kápolnát építtettek a forrás fölé, annak emlékére, hogy világtalan gyermekük szemei a forrás vízében történt mosás következtében megnyíltak. A kápolnát a fájdalmas Szűz Mária tiszteletére szentelték fel. A kápolna mellé hamarosan egy három keresztfából álló kálváriát és egy remetelakot is építettek. A remetelakban égy Krajczár Ferenc nevű csehországi remete lakott. A remete ellátásáról a falu gondoskodott, ő pedig mindezért a forrást, a kápolnát, a kálváriát és környékét gondozta. Időközben a remete meghalt és a remetelak is megsemmisült.
 

A romos állapotban lévő kápolnát 1730-ben Geröl István jobbágy újjáépítette. Későbbi feljegyzések tanúsítják, hogy az 1800-as években a község hivatalosan is elkötelezi magát a Szentkútnak és környékének a felügyeletére. E feladat ellátására gondnokot választanak. Ő vigyáz a rendre, tisztaságra, gondoskodik a kápolna és kálvária állagának megóvásáról, és kezeli a kápolnának a jótékony adakozásából származó bevételeit.
1906-ban a kápolna köré 14 kisebb stációs kápolna épült, Jézus szenvedésének egyes jeleneteit ábrázoló szoborcsoportokkal. Nem sokkal később a kápolna egy fájdalmas Szűzanyát ábrázoló szobrot kap a kármelita nővérektől. Hosszú István és családja 1936-ban, 6 éves korában váratlanul elhunyt Bernadett nevű kislányuk emlékére, egy Lourdes-i barlangot építetett és ajándékozott a Szentkútnak.”  http://www.bucsujaras.hu/gencsapati/gencsapati1.jpg

A történet itt is olvasható: http://www.gencsapati.hu/index.php?v=1&p=8&function=2_10&lap=2   innen hoztam a régi fényképet is.





















http://www.gencsapati.hu   oldalról egy régi kép:


 http://www.bucsujaras.hu kápolna-belső:

 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése