2014. március 29., szombat

Bakonygyirót kálvária


(Infók a Szaleziánum időközben megszüntetett adatbázisából: )

Első állítás: 1845 előtt  Átépítés: 1908
Építés- és felújítástörténet: A három kereszt és az út menti stációk a szőlőn kívül a hegyoldalban álltak, melyhez az 1890-es években a tulajdonos elzárta az utat. A nehezen megközelíthető, s már elkorhadt fakereszteket a hívek megsemmisítették és helyettük 1908-ban 5 kápolnaszerű stációt állítottak fel a temetőtől balra eső, könnyen megközelíthető helyen. 

Építőmesterek: 
A szőlőhegyen álló régi kálváriát gyiróti hívők adományaiból építették.
A temetőben újraépített keresztek és stációik névszerinti építőit nem ismerjük, buzgó gyiróti hívők voltak. Az 1924-ben emelt Krisztus keresztjének alkotója Adami János zirci kőfaragó mester.
Az 1980-as években Kirsch Román bakonygyiróti plébános újíttatta meg a stációkat és bádogképeit.
Az egyes állomások fenntartására, karbantartására az állíttatók utódai is kötelezik magukat. Alapítványi tőkeként 4 forintot tettek le, melyet a gyiróti plébános kamatoztatott. A hármas kereszt fenntartására a község kötelezte magát.
Leírás: 5 kápolnaszerű stáció (festett bádogképekkel), 3 kereszttel lezárva.

A fotókat ezúton is nagyon szépen köszönöm Léhner Katalinnak !




 







 
Pethő Mária 2019-ben hozott képeket a két latorról és a temetőben lévő keresztről - az elmúlt öt évben nem történt egyéb változás... Köszönöm a kiegészítést.





Az 1924-ben állított kereszt:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése