2014. március 29., szombat

Csépa kálvária



A kálvária és a település történetéről szóló ismertetőt Pető Máriának köszönöm:


Csépa  a Tiszazug egyik községe, neve az István személynév régies alakját, a Csépán vagy Csépány nevet őrzi.

Az 1721-22-ben az  elsősorban palócokkal benépesített Csépa már Heves és Külső-Szolnok vármegyéhez tartozott. A többségében római katolikus lakosság 1729-ben Szent Jakab tiszteletére vályogból épített templomot, a ma is látható templom csak 1797-ben készült el.

A barokk stílusú templom orgonája műemlék értékű. A templomot az 1940-es években elején renoválták. Csépa eltérő vallási helyzetével az egész Tiszazug tisztában van. Vallása miatt szent Csépának nevezik. A faluban vallási társulatok is működtek a 19. század végén. Így az 1868-ban szerveződött Temetőegylet, és az 1869-ben alakult Jézus Szent Szíve Társulat. http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/csepa/csepa_1/index.htm

A temetőben található 14 stációból álló kálvária, amelyet egy feszület zár le. A temetői főút mentén két oldalt álló stációk síremlékek is egyben. A stációk az első világháború után épültek egy-egy család sírkövén vannak. Az útról láthatók az üveggel fedett, aranyra festett terrakotta domborművek.

Az 1938-as rendezési tervnek megfelelően –amely csak részben valósult meg- a fő út  mellett a vagyonosabb családok temetkeztek pl.  Czucz, Palotai stb.  Ők állították a stációkat is, melyek egyben a sír keresztjei is. Felépítésük: alul téglasorok, rajta terméskő,  festve, felette a díszes stációfülke. Stációk felirata: halottak neve és évszáma (pl. 1941, 1955, 1961: újra felhasználva, megváltva.) Felül un. kelta kereszt : latin kereszt körrel. A kör a  körbezárt (véges, korlátozott) hely szimbóluma, vagyis az időhurokra és a teremtményekre utal. 

A temetői nagykeresztet Kocsi Gáspárné csináltatta. A temetőben kápolna és szentsír nincs. Nagyböjt minden péntekjén végezték a keresztutat régen a temetőben, ma a templomban. Húsvér hajnalán tartották a Jézuskeresést fekete ruhában régebben a temetőben, ma a templomban.  A stációk helyi védelem alatt állnak. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HEVE_Tlm_05_Csepa_02/?pg=160&layout=s&query=22
 

A fotókat Huber Csabáné készítette nagyon szépen köszönöm neki - a többszöri - fáradozást !!!













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése