2014. március 19., szerda

Várdomb kálvária



2015-ben felújították a kálváriát és 2017-ben a keresztek, és a Seitz kápolna felújítására is sor került.  (Sajnos a képek üveg mögött vannak, emiatt aztán majdnem lehetetlen a fényképezésük. Elnézést is kérek érte, de nem voltam képes jobb képeket készíteni.)

Egy kis történelem:
Várdomb Tolna megyei kisközség, az 56. sz. főközlekedési út mentén terül el Szekszárd és Bátaszék között. Már az i. e. II. századtól lakott hely, a kesztölci ásatások kelta település nyomát tárták fel. A római korban a jelenlegi településen vezetett keresztül az eszék-aquincumi hadiút. Ebben az időben rómaiak lakták a vidéket. A honfoglalás után Koppány és Botond vezérek fennhatósága alatt állt. A tatárjárás és a török uralom idején elnéptelenedett. 1740-1750-ben Mária Terézia Fekete-erdő környéki svábokkal telepítette be a községet. 1776-ban 373 fő a lakosok száma. 1787-ben épült a népi barokk stílusú műemlék jellegű római katolikus templom és a hozzátartozó plébánia-épület. A temetőben múlt század végi ismeretlen mestertől származó kálvária látható. http://www.holvan.hu/hu/terkep/telepules/V%C3%A1rdomb A kereszten 1869-es dátum olvasható.

 


Felújítás előtt és után


Régi és új állapot

    
  


  

 

  

A felújított kápolna és keresztek fotóját Biki Endre Gábornak köszönöm:








 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése